Lajosmizse
Lajosmizse madártávlatból
Lajosmizse címere Lajosmizse zászlaja
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Dél-Alföld
Megye	Bács-Kiskun
Járás	Kecskeméti
Jogállás	város
Polgármester	Basky András (FIDESZ)[1]
Irányítószám	6050
Körzethívószám	76
Népesség
Teljes népesség	11 334 fő (2018. jan. 1.)[2] +/-
Népsűrűség	68,88 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	120 m
Terület	164,66 km²
Időzóna	CET, UTC+1

Történet

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a térség már a bronzkortól kezdve lakott volt. Nevezetes lelet az M5-öt pálya építésekor előkerült bronzdepot. Szkíta, kelta, szarmata, avar és a honfoglaló magyar régészeti anyag tanúsítja, hogy milyen fontos volt ez a homokos legelőkkel és szikes tavakkal tarkított föld a népvándorlás idején. A település központjában egy Földeák nevezetű, Árpád-kori település volt a név egy 15. századi dokumentumban bukkan fel először. A környéken a tatárjárás után betelepedett kunok létesítettek szállásokat. A 15. századtól írott források is előbukkantak Mizseszék, Kunmizse és Lajosszállás (Lajosülése) nevekkel.[3] Egy 1469-es dokumentumban Mátyás király a mizsei kunok adójának egy részét elengedte. A neves esemény tiszteletére az új Városháza átadásakor 2003-ban egy Mátyás király mellszobrot állítottak (Tischler Ferenc alkotása).  A török uralom fél évszázadon keresztül megkímélte Lajos és Mizse kunjait, és a szomszédos Benét. A halmozottan nehéz kettős adózást és a háborúk zivataros évtizedeit azonban a kis falvak nem bírták átvészelni. Először Bene, majd 1593-ban Lajos és Mizse is elnéptelenedik.

A török birodalomban a pusztákat Nagykőrös és Kecskemét bérelte, az oszmán hatalom megszűnte után a Habsburg-ház önkényesen használta, adta-vette azokat. A tudatos jászok és kunok elérték, hogy 1745-ben megválthassák pusztáikat, ezt nevezték Redemptio-nak.

Ekkortól kezdve 1876-ig Lajost, Mizsét és Benepuszta felét Jászberény birtokolta (Bene másik felét Jászladány). A jász gazdák először csak nyaralóknak, nyári kerteknek és legeltetésre alkalmas területeknek használták a pusztai birtokokat. Jászberény, mintegy hasznot látva a sok utazásból, három csárdát építtetett. A központi nagy vendégfogadó a fennmaradt archaikus helynévről kapta a Földeáki Csárda nevet.[4] Az épület 2003-ig polgármesteri hivatal épülete volt. A leendő új települések magjait a jászberényi tanyás gazdák, pásztorok, pusztacsőszök, csárdások, pusztabírók és agrármunkások alkották, akik már az 1800-as évek elejétől pusztaiakká váltak az által, hogy egyre több időt töltöttek birtokaikon. Az 1848-49 szabadságharc után a puszták az illegális kereskedelem, orgazdaság és a bűnözés melegágyává váltak. A betyárvilág emlékét mai napig őrzi a szájhagyomány és a zenefolklór. Basky Gyuri a széthullóban lévő hírhedt Bogár-banda tagja volt, amikor beszorították egy benei tanyába. A lehetetlen helyzetből a betyár az öngyilkosságba menekült.[5] A banda másik tagja (Bogár Szabó Mihály) egy szép juhászné miatt látogatta a környéket. A kapcsolat a vesztét okozta: csendbiztosokkal folytatott tűzharcban halálos sebet kapott.

1876-ban a megszüntetett Jászkun Kerületet beolvasztották az új megyerendszerbe. 1877-ben Lajos, Mizse és Fél-Bene pusztából létrejött Lajos-Mizse község Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében.

A községet alapító katolikus jász telepesek mellé Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét környéki (részben református) családok érkeztek. Megtelepedtek még kisebb csoportok Dabasról, Örkényből, valamint távolabbról zsidó kereskedők és cigányok. A lassan kiépülő birtokrendszer (Geréby, Mizsey, Bartal, Kláber, Tarnay, Ricsováry) sok munkást és napszámost igényelt. 1855-ben már mintegy 2000, 1890-ben 7000 fő lakosa volt,. A népesség folyamatosan emelkedett: 1910-ben már 9000 lakosa van. A római katolikus templom 1896-ban, a református 1902-ben épült fel közadakozásból és hitelből. 1899-ben egy kis zsidó templom is épült a Fő-utcán, de ezt közvetlen a második világháború után államosították és értékesítették, az új tulajdonosok pedig lebontották.[6] A Budapest-Lajosmizsei vasutat 1889-ben, a lajosmizsei-kecskeméti vasútvonalat pedig 1905-ben adták át a forgalomnak. 1907-ben Benepuszta önálló településsé vált Ladánybene néven A Szagri József által alapított polgári iskola 1932-ben kezdte meg működését. 1944 májusában több zsidó lakos házát gettóként használták, ide gyűjtötték a helyi és környékbeli deportáltakat. A mintegy 150 emberből álló transzport július első napjaiban indult a monori téglagyárba, onnan pár nap múlva tovább a haláltáborokba. A néhány túlélő nem költözött vissza Lajosmizsére, szétszóródtak a világ minden tájára. 1970-ben Lajosmizse nagyközségi rangot kapott. Az 1970-es évekig egy tucat külterületi iskola működött, többségük a Klebelsberg-iskolareformnak köszönhetően. Az 1976-ban átadott 200 férőhelyes központi kollégiummal együtt a külterületi iskolákat bezárták.

1986-ban az addig Lajosmizséhez tartozó Felsőlajos önálló község lett.
1993 óta város. A lakosság többsége az eredeti jászsági telepesek leszármazottja.

Forrás: Wikipédia